Szolgáltatásunk árai

Tudjuk, hogy nincs két egyforma rendezvény, így pontos árakat közölni nem tudunk, de próbálunk támpontot nyújtani leendő partnereink számára. Amit fontos látni, hogy rendszerünk komponensekből épül fel, melyek tetszőlegesen bővíthetők, illetve áthelyezhetők. A gyakorlat azt mutatja, hogy bizonyos rendezvényekre elegendő lehet akár 1 eszköz, míg nagyobb fesztiválok, több párhuzamos helyszínnel akár 6-8 eszközt is igényelhetnek, nyilván ez nagyban függ a megrendelői igényektől.

Mielőtt ajánlatot adunk, egyeztetnünk kell partnerünkkel, hogy mely területeken van szüksége internet elérésre, azt ki fogja használni, illetve milyen céllal (nyílt internetelérés a vendégeknek, vagy zárt rendezői hálózat), amihez tudnunk kell a bankautomaták vagy beengedő kapuk pozícióját.

Emellett a streaming szolgáltatásnál is meg kell vizsgálni, hogy honnan milyen képet lehet, illetve célszerű sugározni, és milyen időtartamban. Célszerű egyeztetni, hogy milyen tartalmakat és mikor célszerű Facebook LIVE-on közvetíteni.

Célunk volt, hogy egy széles körben alkalmazható, és valóban elérhető árú rendszert fejlesszünk!
Nyilván a fent említett kérdések mind befolyásolják a végleges ajánlatot, de hozzávetőlegesen a következő induló árakkal lehet számolni:

Napi költség

79000Ftnapidíj
  • néhány napos rendezvényekre

Havi költség

129000Fthavidíj
  • hosszú távú együttműködés

Havi költség

198000Fthavidíj
  • nagyobb rendezvényszervezőknek